JUHARFA

ki-bejár lombján a szél
zöldjével hozzám beszél
ágán a hold fönnakad
úgy csüng rajta mint lakat

gyökeret mélyre ereszt
éjszakánként sírni kezd
mi fönt lomb volt majd alul
zörgő avarként lapul

madarát vesztve jajgat
nincsen teste a dalnak
törékeny levélszárak
mintha madárcsontocskák

elhagyott csigaházak
tojások roppannának
óvatlan durva kézben
süldő juharfa nézem

itt nőtt ablakom alatt
szikrázva veri a nap
elmélyülten hallgatom
amint elhagyja a lomb
s úrrá lesz rajt’ valami
véghetetlen nyugalom

kép | jumpstory.com