Simon Balázs

SZÓSZÉKEM

1999 március

SZÓSZÉKEM

Az erkélyre kilépni évekig
Tartott, egy kettős mozdulat,
Feltépni ajtóit, állni emeletek
Fölött, „az ég madarai”, a
Galambok közel vannak, kit
Érdekel, repüljenek, míg tudnak,
Kint egy sor eszembe jut:,,rejtve
Egy szikra még”, elhúz egy le-
selejtezett dízelmozdony, hátrébb
Két sor pőrekocsi, aztán a budai
Hegyek, néhány templomtorony,
Könyökölni a korlátra, mint egy
Melós, a szószékem, ahol szavakat
Mondhatok, „a föld magas szírtjén
Egy fészekbe…”, szárnyas szavak,
Kakukkfiókáim, repüljetek galambközel,
„Az ég minden madarának” nevet adni
Szószékemből.

kép | jumpstory.com

Megosztás közösségi médián

Simon Balázs 1966-ban született. Édesapja Simon Róbert, neves orientalista, a Korán magyar fordítója, édesanyja Prileszky Csilla, a teljes Ezeregyéjszaka modern magyar fordítója. A József Attila Gimnázium elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára járt, magyar-latin-ógörögszakon diplomázott. Első önálló kötete, a Minerva baglyát faggatom mégis 1992-ben jelent meg. Ezt követően rendszeresen publikált folyóiratokban. 1996-ban agytumort diagnosztizáltak nála, és bár sikeres műtéten esett át, a halálközelség meghatározó...

Tovább a szerző oldalára