SZABÓ LŐRINC VERSÉRŐL
2013 szeptember
BETEGÁGYON
Mintha kilyukadt volna, úgy fáj
a hátam s mellem közepe,
gyilokként áll bennem a szúrás,
a képzelt dárda vasnyele:
érzem kemény és hideg ércét
és valahányszor köhögök,
a nagy, nehéz rúd szinte reng a
lapockám s bordáim között.
Komisz egy kín! Hiába mondom,
hogy csak meghültem egy kicsit,
a test, a fájó, nyomorult test
lehúz, magához nyomorít:
le kell feküdnöm… Fekszem is már,
vetkezem… Jólesik az ágy…
Ha ez ízelítő a sírból,
nem szidom többé a halált.
És most, minthogyha tíz-húsz évet
öregednék egyszerre, vagy
minthogyha már a túlvilágról
figyelném földi kínomat,
idegenül és csodálkozva
nézek végig a testemen
s kezdem hinni, hogy nemcsak ez volt,
nemcsak ez lesz az életem:
eszembe jut, hogy három éve
épily idegen és nyugodt
lélekkel néztem rossz fogamra,
melyet az orvos kihúzott,
a rossz fogra, mellyel egy voltam
véresen és keservesen,
és amelyről már kiderült, hogy
mégsem volt azonos velem.
Mind átéltük: nem csak a nagy betegség gyűr maga alá. Húz az ágy, s ahogy felvesszük a koporsóban is elfoglalható testhelyzetet, a halál sem olyan idegen hirtelen. Életünk megszokott kerete üresen lóg. Felkelünk majd, visszalépünk bele, tudjuk. De nem érezzük. A test akkor veteti igazán észre magát, ha kín forrása, vagy ha gyönyöré. Ám csak az elviselhető fájdalom lehet egyidejű reflexió tárgya – vagy az érzelmekről leválasztott testi szerelem. A 38 éves költő mindkettőt jól ismeri, s messze még a rá váró két trombózis, a sokízületi gyulladás és a végzetes tüdőrák. Szabó Lőrinc nem hisz a lélek keresztény értelemben vett különállóságában, a keleti filozófiák tudatfogalma annál inkább foglalkoztatja: elméletben. Amit viszont a Betegágyon leír, az tapasztalat (akár a klinikai halálból visszatérők élményei), amelyből megszületik valami: se nem érzés, se nem gondolat: már-már hit. A lezárás reflexiója ez után éppoly hétköznapinak hat, amilyen patetikus volt a dárdasebet kapott harcos kínját idéző indítás, önsajnálók vagyunk, törékenyek, és elveszett biztonságunkat a rációba kapaszkodva próbáljuk visszanyerni: értelmezhetetlen tapasztalatainkat felfogható tényekhez idomítva.