PETRI GYÖRGY VERSÉRŐL
Krízis
Háromhete alkonyodik,
nem tud lemenni a Nap,
Isten torkán keresztben,
mint egy csirkecsont,
megakadt.
Próbálja lenyelni,
próbálja felköhögni.
Eredmény semmi.
Hívták konzíliumba
a leghíresebb orvosokat.
Testületileg
hümmögtek, harákoltak sokat.
Tragikus redőkbe
vonták homlokukat,
diszkréten átvették a
degesz borítékokat.
Az Örökhétfő című kötetet a Rajk László lakásán berendezett szamizdatbutikban nyomtatták és árusították, a festék elmaszatolódott, a hosszú í-kre kézzel rajzolták a vesszőt – mintha a kezdetleges nyomdatechnikával is azt jeleznék: megállt az idő. A címadó versben bevezetik az örökhétfőt, a „megnemszületettek / undorral figyelték / az egész komédiát, / mondván, hogy minden mondvacsinált, / amíg ezekről az izékről / beszélnek”. Mi sem természetesebb, mint hogy ebben a kötetben a Nap sem tud lemenni. Számos nép mitológiájában megjelenik a napot elnyelő isten, mint nyilvánvaló magyarázat az éjszaka eljövetelére – de Petri Istenének a mindennapi nyeldeklés helyett most valami fogyasztásra alkalmatlan, torz Nap jutott. Ez ugyanaz az Isten, aki a korábbi, Körülírt zuhanás című kötetben „éjjel ágyam szélére ül, / a szakállszőröket egyenként kicsavarozza / államból és (mindig három ångstrőmmel) / hosszabbakat csavar be a helyükre.” Elfoglalt Isten, sietne a dolgára, de ezt már képtelen lenyelni: elég volt. És hiába forogna tovább a világ megszokott rendje szerint, elfogadva, hogy ebben a rendben a konzíliumba hívott orvosokat degesz borítékok illetik, a falat nem csúszik le. Örökké hétfő lesz.