MEGVAKULT SZAVAK
[SZÓ-BESZÉD]
Új rovatunkban olyan műalkotásokhoz vagy műrészletekhez kértünk szerzőinktől jegyzeteket, amelyek a nyelv és a beszéd témáját járják körül.
Fecske Csaba
SZÖG A ZSÁKBÓL
megvakultak a szavak
az érzés kihűlt
mint későn érkezők
asztalán a leves
az idő mint fregoli kötele
nyúlik kettőnk alatt
jerikói harsonáktól
sem támad rés köntörfaladon
hiába rejtelek el
kibújsz belőlem
mint szög a zsákból
Különös érzés újraolvasni a költő negyedszázada írott versét, mert tudom: nem érkezik már újabb vers tőle. Bár eredetileg szerelmes szakítást ábrázolhatott, pár hónappal Fecske Csaba halála után olvasva a vers kezdő sorát óhatatlanul az elnémuló költőhöz kötöm, mintha saját magáról írta volna, hogy „megvakultak a szavak”.
Az általában havi rendszerességgel, évtizedeken át a szerkesztőségbe érkező művei sora mint a fregoli kötele fűztek össze, bár személyesen soha nem találkoztunk. Gyakran vitatkoztunk, akár egy-egy szó vagy sor tökéletesítésén, és mert sosem köntörfalaztam, olykor meg is haragudott rám. Aztán az érzés kihűlt, és sokszor inkább magát okolta, mint a szigorú szerkesztőket. Előbb-utóbb egyezségre jutottunk, jerikói harsonákkal sosem támadt rám. „Küldöm szeretettel”, írta, vagy „küldöm barátsággal”, és a szavai újra meg újra felbukkantak a Ligetben vagy a Szitakötő oldalain. S lám, most is, mint szög a zsákból, kibújnak szavai az új rovatban is.
Az év elején írt üzenetéből tudtuk, hogy szépkorúak otthonába költözött, de onnan is küldte verseit és oda kérte a tiszteletpéldányt. A tavaszi Szitakötőt egy versével épp a halála előtti napon kaphatta meg. Vajon látta még?