AZ ELHANGOLÓDOTT AGYÚ
1994 február
bebiceg Bélus az ajtón
benyit az álmos téli délutánba
bemerészkedik hívatlanul az életembe
kétszer lékelt koponyája sebével
tüskehajával kissé elhangolódott agyával
ártatlan kerek gyerekszeme hívogat
hívogat mint az a nyílás ott a madáretetőn
a leveleit lassan pergető mókusok-lakta
fenyő legalsó ágán
a túlélt éjszakák utáni napon
kényeskedve nyávogó macskák emlékezetében
idétlen kiskamasz cipeli napok
zátonyain át a megfeneklett sors
törött evezőit –
és én nézem csak nézem
a hangtalanul zokogó húsvéti lapot
a macskakaparásra emlékeztető üdvözletet
s szememről lehasad letörik nedvedzve
a virágzó cseresznyeág amely talán nincs is
nem is létezett soha csupán a reményt
neveztük el így a hitet véltük annak
a hitet amelynek nincsenek érvei..