RADNÓTI MIKLÓS VERSÉRŐL

PONTOS VERS AZ ALKONYATRÓL

Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap

búvik magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.

Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;

s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.

(így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)

Ferencz Győző „kritikai életrajzából” (Radnóti Miklós élete és költészete, 2005) tudjuk: a Pontos vers az alkonyatról a huszonöt éves költő műve, 1934 szeptemberében keletkezett. Alkotói küzdelem időszaka ez, melyben kevés vers születik: „ez volt az a nyár, amikor költészetének fordulata megérlelődött”. A jelek szerint Radnóti a Pontos verset reprezentatív darabnak érezte, erre utal, hogy a költemény nemcsak rövidesen megjelenő negyedik kötetében, az Újholdban kapott helyet, de két ez idő tájt kiadott antológia lapjain is képviselte őt (Korunk; Új Magyar Költők II.). Hangkeresésének máskor is dokumentumai a lekerekített formákban készakarva elhelyezett „hibák”. Effélére itt is találunk példát. Egy ilyen tisztán jambikus és következetesen szabályos versben (olyan felkészült költőtől, mint Radnóti!) csak szándékosnak vélhetjük az olyan ritmikai ügyetlenséget és esetlenséget, mint ez: figyelget: a bujdosó nap. Öt sorral lejjebb hasonló érzést kelt a Híven tüntet két pipacs, nem, újabb hat sorral alább a virág s könnyedén aligha. Ezek a sarok üzennek: nem klasszicizálunk! Ha valami túlságosan is tökéletes akar lenni, azt rontsuk el! Döntő a leírás érzékletessége és a versbeszéd folyamatossága. A vers – mint címe figyelmeztet – legyen pontos.

A FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiából

kép | vecteezy.com