Jól emlékszem temesvári gyerekkoromból azokra az öntöttvas korongokra, amelyeket a járda fölött húsz-harminc centiméterrel építettek be egyik-másik épület sarkán, rajtuk a...
Liget folyóirat
A VÁNDORMADARAK SZABADSÁGA
Az ornitológia költöző madaraknak nevezi őket, mert nem céltalanul vándorolnak – nem kóbor madarak! –, hanem életmentő ösztönnel költöznek mindig...
AZ ÖNBECSAPÁS KÉNYSZERE
Bibó István a magyar alkat újkori eltorzulásának kiindulópontját a kiegyezésben látja. Ekkor „Magyarország felelős parlamenti kormányt kapott, de azzal a...
SITGES
Így képzelték egykor a jövőt: ivartalanítva, tisztára seperve. Ha elkészült, már nem érdekes, hogy többé nem illünk bele. Magas pályán...
A BENTLAKÓHOZ
Régóta dörömbölök kapudon akárki légy fogadós a hely ura nyisd ki tanyád reteszét gúnyám madárijesztő tapostam port majd sarat szennyez...
A BÁMÉSZKODÁS SZABADSÁGA
Éppen a Van fogalmad?-sorozat szabadságról szóló előadásáról mentünk haza a húgommal – még tettünk egy rövid kitérőt a Keletinél, valami...
GYŐZTESEK ÉS VESZTESEK?
Az egyik értelmező kéziszótárban a szabadság szó jelentése: „általában idegen erőtől való függetlenség. Ily értelemben a sz. szót a legkülönbözőbb...
PROSZEKTÚRA
Ultra-naiv vagyok, akár a szirmoktól származó koravén gyermek, amikor egy hóhullásos, tél eleji napon szokásos éjféli sétámra indulok, s míg...
HALADÁSPARADOXONOK
„Egyfajta kísérteties csend veszi körül a huszadik század földi poklait...” Ezzel a gondolattal kezdi Rainer Goldi a Pavel Florenszkij táborleveit...
A HŐS
Amikor rárivalltak támadd gyalázd egy ujjnyit se hagyj rajta mocskolatlan ő száját összezárta mikor távirat ösztökélte kórusban dicsőíteni belefeküdt a...
KOMMENTÁLT ÁLOM
Szamárhát ívű hídon caplatok csak ne tegyek egy torz mozdulatot elnyel a lent zúgó tajték különben s nem vesznek észre...
PÁR-SOR MEGINT
„...aki akarja a szabadságot, annak hinnie is kell azt.” Vörösmarty Mihály H. B.: Ha kezdünk, még nem biztos, hogy...
TANÚK
Nyúlszőr kalapunk alól figyeljük, ahogy gőzfelhőben megérkezik, menetrend szerint, a világháború. Színházba csakis legjobb ruhánkban, új ballonban, besütött hajjal: nem...
KÉSEI VERS NOVALISNAK
a hölderlini (tübingeni) padlásszobából mint egy szakadékba, úgy zuhanunk a nemlétideiglenes vidékeire, mintha valami viadukton mennénka lassú kisvonatból a völgy...
ROTO-FIGHT, HÁRMAS PÁLYA
A frissen piacra dobott játékprogram futótűzként terjed a gamer-társadalom csontszáraz berkeiben. A bordás pulóverben alvó fiatalember fél órával ezelőtt még...
HÉRAKLEITOSZHOZ
Nem tőlem, hanem a logosztól hallván, bölcs dolog elismerni, hogy minden egy. A logosz EGY. A gondolkodás EGY. Emberek és...
LEVÉL A KEDVESNEK
Kedves… de miért is hívnálak kedvesnek? Lekoptál rólam, mint valami festék. Slaggal mostad ki belőlünk a szerelmet, s ezért tiéd...
HALLÓ, HALLÓ! 1976
Június vége van, esteledik, az utcai lámpákat már meggyújtották, a Körönd és a Népköztársaság út sarkán a telefonfülke előtt a...
KAPTATÁS
A Hippokratészt képzelő Hornyánszky Gyulának Nem tudom megszólítani. Nem hiszek a megszólíthatóságában. Meneküljek talán a szokásos-bugyuta tegezésbe? Még ha nagy...
A TERRORISTA
Vannak országok, ahol az ötéves kisfiúkat elrabolják vagy megvásárolják családjuktól, hogy gyilkológépet és ágyútölteléket neveljenek belőlük. Vannak országok, ahol gazdag...