Liget folyóirat

TÖMEG

TÖMEG

„A tömeg jelenségét” – írja W. H. Auden[1]. Jelenkorunk e két szót összevonta, jelentését kifordította és új tartalommal, legtöbbször pejoratív...

KÉSEI

Mennyire megörültünk, hogy visszajött, hogy megjött délután fél ötkor, hogy leszállt a buszról, amiről előtte minden hétköznap, és amiről azóta...

ANTIÓDA

Nehéz lehelete volt, a levegő, mint kimert víz, teste önmagának hiánya. Úgy éreztem magam akkor a sok rövidital között, akár...

BIZTONSÁG

Isten most nem néz törhetek tányérokat válogathatok szilánkok között melyik élesebb nyomot hagyva a húsban a vérrel rajzolni is lehet...

ZUHANÁS

A napok egyre szűkebbek hurokra gondolok ami már kézfejem is elszorítja árnyékom az állólámpával keveredik egy gombnyomás szétválasztana de nem...

RAGASZ

RAGASZ

Mindegyik óra mást mutat. Nem így akartam. Másféle szándék munkál bennem. A részlegből még hazahordom az elrontott perceket, hogy aztán...

KÖZÖS

„Egész csomó jóbarátommal tervezgettünk, tanácskoztunk s megunva a mindennapi élet zavaró gondjait, már-már határozatot is hoztunk, hogy elvonulunk a világ...