A Midrás egyik elbeszélése szerint, amikor Samael, a halál angyala megjelent Mózes előtt, hogy magával ragadja, „Mózes nem akart meghalni, lelke...
Liget folyóirat
SZERENCSÉM VOLT?
A szerencsével sose tudtam mit kezdeni. Azt éreztem jónak, ha sem így, sem úgy nem függök a szerencsétől. Nem hittem...
VÉGÜL MÉGIS
A teremtés bármilyen széles ólnál is szűkösebb... (Pilinszky János) Az esélyegyenlőség kedvéért lazítsunk kicsit a hívó szó, szókapcsolat, szókapocs szorításán....
SOK HŰHÓ EGY JEGYZETÉRT
„Nem kellett volna kimennem az utcára” – mondta magában, verejtékezve, és egyelőre más nem jutott eszébe, mint ez az önvádló...
FLAMINGÓ TÉLEN
Szia, mondja, amikor elsőként belép a rajzterembe. Kijavítom. Nem szia, úgy kell köszönni: jó napot kívánok. Akár a falnak beszélnék,...
BUGYOR
...oly helyhez értem, hol ezer hang sírt a fület gyötörvén... Dante Kedves Szerkesztő úr! Be kell jelentenem, és még a...
VERBA MANENT
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Ez a vers már az első sorában tanúskodik arról, hogy „verba manent” jól ismert, kívülről megtanult...
NOVEMBER
Holnaptól nem lesz több nekifeszülés, véget ér ez az egész idegtorna. Egyformák leszünk, akár az egypetéjűek, két érzékeny pont ebben...
ÉJSZAKAI TEA
Megesik, hogy az éjszaka közepén felébredek. Akárcsak ma éjjel. Nem riogató álom vert fel, nem bútorroppanás, nem volt melegem és...
KIHASÍTOTT TÉR
Kalapozás a nagyvilágban „Tudjuk mi rég, mily könnyű mit mondanak nehéznek és mily nehéz a könnyű, mit a medvék lenéznek”...
MEGIRAMODÁSOM
A minap délelőtt (miért is? dehogy tudom), ahogy az utcán parkoló autónkhoz tartottam, megira- modtam hirtelen, teátrálisan fújtam egyet, és...
TINTAVÉR
Homályosan emlékszem arra a napra, mégis tudom, hogy reggel iszonyú hidegre ébredtem, odakint mínusz tizenkettő volt, a dolgozószobában, ahol az...
A TÉL CSEREPEI
Fehér köpenyek a kórházi mosoda udvarán, beszáradt szappanhab, szutykos tollboák: foszló kupacokban olvad a hó. Hol a napmeleget rávert sár...
AZT ÁLMODTAM…
Azt álmodtam, hogy a Dréher major vadászkalapos, bricsesznadrágos intézője éppen befejezi aznapi rendes prédikációját. (Ezekben a szónoklatokban szokta kilátásba helyezni,...
KENYÉR ÉS BOR, SAJTTAL
Bulgakov színművei közül az élete végén írt Batum jutott el hozzám utoljára. Ezt az ifjú Sztálinról szóló, 1939 nyarán befejezett munkáját maga...
AZ UNIVERZALIZMUS ÉS A PARTIKULARIZMUS KÖZÖTT
Közismert, hogy az európai felvilágosodás teremtette meg a modern értelmiség számára azt a társadalmi megbecsülést, ami az elmúlt néhány évszázad...
„VÉN EMBER, MIT CSELEKSZEL?”
„Mindig belebetegszem Shakespeare-be – vallja be Mrs. Wititterly Dickens Nicholas Nicklebyjének huszonhetedik fejezetében. – Másnap alig létezem. Egy-egy tragédia után hatalmas érzelmi hullámok...
HÁROM TÁVIRAT
(1. távirat) Púpos kötekedő, goromba ember hírében állt, részegen néha azzal dicsekedett, hogy embert is ölt. Alattomos pillantása, hófehér keze,...
VERBA MANENT
Mindannyiunk számára régi ismerős. Ha másra nem is, a szállóigévé vált refrénre biztosan emlékszünk, akár nosztalgiával, akár tréfásan vagy ironikusan...
ÁTELLENBŐL
(GERALD MURNANE) ausztrál író életmódját tekintve is különös alkat. Melbourne-ben él, retteg minden utazástól, repüléstől, helyváltoztatástól, ezért harminc éve jóformán...