Az online Liget folyóirat ÁLLÍTSD ARÁNYBA! címmel hirdet alkotói pályázatot. A hívó kifejezéshez bárhogyan kapcsolódó, bármilyen formában és hangnemben alkotott,...
Liget folyóirat
MONOLÓG
Hangszórók ismétlik torzult morajjal ismerős, majd ismeretlen nyelveken, hogy akkor most elkövetkezett. Felöltözöl, mintha minden a legnagyobb rendben, pedig tudjuk, hogy...
AZ EGYETEMSZIGET – 14.
144 ÖREGEK TÁNCMULATSÁGA A papírjai közül egy meghívó eset elé. Válaszolt rá, kiderült, hogy rég elmúlt eseményről, elkallódott levélről van...
ÁTTÖRÉS
A KPT 1109/25 jelentése nyomán Egy nemzetközi kutatócsoport hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően előállította az első verset, amely nem szól...
A NYÍLT OSZTÁLY ÉS A ZÁRT OSZTÁLY ÖSSZEVETÉSE
Nem szeretem az időjárást, sem az évszakokat, és nem tudok sétálni, csak menni, ezért jobb nekem a zárt osztályon lenni,...
MOSZTÁR
Mosztárra ébredtem ma megint,még tartott a szeptember éj,százak úsztak lenn, a hídrólazt is láttam, ki halott, ki,mind már, mind, mert...
AZ INFORMÁCIÓS VILÁGTÁRSADALOM JÖVŐJE 1.
Közel egy évtizeddel a Sapiens című könyve megjelenését követően Harari újabb átfogó munkával lépett a nyilvánosság elé. Mint a korábban...
Új ALKOTÓI PÁLYÁZAT: ÁRAD ÉS SZÁRAD
A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet ÁRAD ÉS SZÁRAD címmel. Hol túl sok, hol túl kevés, hol árad, hol szárad – a víz...
EMBERNYI TÉRFOGAT
Átlagos sétálóutcában egy bárban sárgás félhomály, mozgó asztal, talán az is illúzió, hogy fából van. Tömeggyártott bútor ez, akkor nyitják...
KITERJESZTETT VALÓSÁG
Ha jól értem, egy kiterjesztett valóságot alkalmazó kutatásba hívnak, izgalmasan hangzik, VR-sisakkal a fejemen küzdhetek a betegségemmel, a részletek ugyan...
OLAJLÁMPA
Alkalmi vers a Centrál Klubnak Gyerekkoromban fulladásig a sötét szorította ránk vakon katonaköpenyét; mikor az olajlámpát apám meggyújtotta, köszönt a fénynek s eltűnődött;...
NÉVSORT OLVAS
Egy tő fehér egy tő lila répa gyökér petúnia zümmögő gyerekkar darázs ágon szárnykopogtatás szólításra kérgen pattan rügy didereg hideg...
PIROSKA
Visszhang vagyok, száz év távlata, pusztába kiáltott szavak, elsuttogott sikolyok visszhangja. Véletlenül találtam rád a családfakutatás koffeintől terhelt óráján. Íróasztalomon...
A MEGFÉKEZHETETLEN HULLÁM
Amikor a mérnök nagyapa sem boldogult a középiskolai matematikafeladattal, a család – többórányi kudarcos próbálkozás után – a ChatGPT-hez fordult....
ÖKOLÓGIAI APOKALIPSZIS
Hazánkban is jelen van, előadásokat, beszélgetéseket szervez, könyveket ad ki a mélyadaptáció nevű újapokaliptikus „szekta”, amit azért szektázunk, mert számos...
LIGET FOLYÓIRAT | 2024 december
A Liget az MTA által elfogadott tudományos folyóirat, ezért minden hónap végén oldalszámmal ellátott pdf-formátumban is letölthetővé tesszük a honlapon közzétett műveket, hogy...
MENTEM ÉJJEL
Az éjjel hazafelé mentem, kezdhetném... Nálam mostanában álmok nélküli éjjel van, ilyenkor kavarognak a gondolatok. Hosszúak ezek az éjszakai vándorlások,...
KŐSZŐNYEG
Apró kőkockák mintába rendezve.Egykor tízezer mozdulat szolgálta a császárt,tízezer szempár kereste a hibát. Nem volt.(Majd lesz.) Így kezdődik mindig a...
A LEVEGŐÉG UTASAI
Alkonyattájt húznak át a levegőégen, mint szalonkák,e megnevezhetetlenek, s az érzékcsalódás mámorán iserőt vesz a faggatás, honnan és hova; csak...
AZ EGYETEMSZIGET 13.
136 ZSUGORÍTOTT EMBERFEJEK Az öregedő tanár rájött, hogy aki az ellensége lett, nyilván sohase volt a barátja. Pedig hurcolt magával...