Maczák Orsolya Rita

VISSZAPILLANT

WORLD PRESS PHOTO

VISSZAPILLANT

Egy darabig még ők szaporodtak egyre, nem lehetett létezni tőlük, mind hatalmasabb hullámokban csaptak le ránk, aztán egyik napról a másikra szinte eltűntek, újra magunk vagyunk, nézzük egymást, és innentől mi vagyunk útban, mi lettünk túl sokan túl hirtelen, hiába csináljuk a megszokott trükköket, nem tapsol senki hozzá, nem jár gyümölcs, de még csak kenyércsücsök se. Megszokásból a fal felé fordulva grimaszolunk, társaink előtt is szégyelljük, hogy képtelenek vagyunk leállni vele. Hónom alá rejtve mutatom fel a hüvelykujjamat, hogy senki se lássa, de érezzem.

párbeszédben

Mi, legfiatalabbak már csak gúnyos kacajjal fogadjuk a régmúltról szóló történeteket, amikben a haladási irány, a mettől meddig, a mikor hogyan állítólag innen fentről voltak értelmezhetőek, és a lábak, kerekek helyett az ágak, levelek diktálták mozgásunk ritmusát. Ahhoz, amihez hozzáfértünk, amazoknak nem volt köze, és ahol most a szatyrokkal menekülnek, korábban pedig szatyrokból osztogatták a gyümölcsöket, azelőtt maguk a gyümölcsfák álltak. Mi pedig ezeknek a fáknak ismertük a nyelvét, a velük való párbeszédben lettünk időnként többen, máskor kevesebben, amilyen sűrűn lógott rajtuk termés, anyáinkon is úgy lógtak a kisebbek. Nekünk is voltak templomaink, és amikor benne jártak, és maguk fölött sejtettek minket, tisztelettel hajtottak fejet. Nem feszült kerítés, nem volt kint és bent, nem ütötték bottal apró lábaink nyomát, nem fütyült a kavics minket célba véve. Nem szúrt ott belül, és nem könnyeztünk attól a levegőtől, amit direkt a számunkra tettek elviselhetetlenné. Szép mese.

Egy férfi úgy próbálja megakadályozni, hogy a hosszúfarkú makákók ellopják az áruit, hogy alkoholt permetez rájuk a Phra Prang Sam Yot templom közelében, a majmok egyik kedvelt helyén. Lopburi, Thaiföld, 2024. május 25.

Volt, amit tőlük tanultunk meg, volt, amit tanításaik ellenére. Milyen grimasz, milyen gesztus teszi adakozóvá őket. Hogyan játsszam el, hogy az elém tartott tükörben most először pillantom meg magam. Hogy csapatban az erő, mondták, de csapatban semmi sem marad. Én a szatyrokat már betéve ismerem, színek és formák szerint, de az öregek úgy vannak vele, hogy ahol szatyor van, ott biztosan gyümölcsnek is lennie kell, de ez vagy naivitás, vagy gyávaság, attól függ, magukat, vagy minket akarnak átverni vele. A feszülő műanyag nekik ígéret, nekünk csalódás, akárhogy is harcolunk meg, akármi a harc eredménye. Számunkra csak a harc bizonyossága maradt, és ha tudnánk még, ha képesek lennénk elmondani, tovább adni a tapasztalataink a következőknek, ezt összegeznénk, a trükköket már nem mutatnánk meg. Ha lennének következőek.

Nem lehetett létezni tőlük, csak nekik. Meghatódva nyújtogatták felénk az ételeket, a könnyes szem, a legjobb falat azoknak járt, akik többedmagukkal, kicsikkel egymásba csimpaszkodva érkeztek. Most egyre kevesebben vagyunk, egyre öregebbek. Akik a kerítésen túlra jutnak, úgy érkeznek vissza, hogy elszállt a harci kedv. Mindenki fél, mégis mindenki menni akar, a tétlenül maradó erőnél, a tárgytalan tudásnál rosszabb nincsen. Ha tükörbe nézek, már nem magam látom, hanem őket. A grimasz viszont a falnak beszél, a vigyort letörölni így nem lehet, és ha a hónom alatt felmutatott ujj hatását a számban, a gyomromban nem is érzem, de egyelőre, ki tudja meddig, a kezeimnek legalább valami dolga akad.

kép | Chalinee Thirasupa, Reuters: Nincs többé majomőrület a thai városban
A szerencsét hozó makákók a Bangkoktól északra fekvő Lopburi, „Majomváros” identitásának részét képezik. A turisták tömegesen érkeztek, hogy megnézzék és gyümölccsel etessék őket. 2020-ra a majompopuláció elérte a 3121 példányt, de a COVID-19 idején a turisták eltűntek. A portyázó majmok egyre agresszívabbá váltak, rátámadtak a lakosokra, ellopták az ételüket és verekedtek. A helyiek sikertelenül próbálták elriasztani őket csúzlival, majd 2024 áprilisától a hatóságok sterilizációs programot indítottak, hogy visszaszerezzék az irányítást a helyzet felett.
felső kép | Egy hosszúfarkú makákó egy motoros tükrébe néz a Phra Prang Sam Yot templom közelében. Lopburi, Thaiföld, 2024. február 3.

WORLD PRESS PHOTO

Biodóm | 1146 Budapest, Állatkerti krt. 16.

2025. szeptember 26 – november 9.