PILINSZKY JÁNOS VERSÉRŐL
2013 szeptember
TAPASZTALAT
A tapasztalat, mint Kronosz
fölfalja fiait.
A valódi tudás
tapasztalatlan, mit se tud,
nem ismer, nem ismerhet semmit.
Így érez, így érezhet egyedül
örök békét, nyugalmat, amikor
a hóhér szalonnázik, s ő maga
gyanútlanul megérkezik, belép,
majd megfeszűl, hátrahanyatlik,
s vérezni kezd egy nem létező térben,
amihez csak a mennyország hasonló.
Kronosz úgy szerezte meg apja uralmát, hogy életet nemző szervét megcsonkította – és úgy próbálta megőrizni a maga hatalmát, hogy fölfalta saját gyermekeit. Az önzésébe zárt, a hatalom magasára törő Idő-isten így magát az életet emésztette el. Ezt teszi e vers szerint a tapasztalat is, szemben a valódi tudással. E szókapcsolat a költő Egy életen keresztül című versét idézheti: „gyerekkorunkban meg kellene halnunk, / tudásunk csúcsán, alázatunk magasán”. A valódi tudás a gyereké, aki éppen mert mit se tud, feltétel nélküli nyitottsággal adja át önmagát mindannak, ami történik vele. Amit Kronosz tesz hatalomféltésből és tapasztalat szülte félelméből (ahol a tapasztalat az apa ellen elkövetett saját bűn, vagyis: bezártsága önmagába) harcot szül, pusztulást hoz. Az ilyen harcot csak a feltétel nélküli önátadottsággal érkező ártatlan válthatja meg. A közönyébe zárkózott hóhérral szemben teljes kitártsággal feszül meg, hanyatlik hátra a test – a krisztusi áldozat mozdulatait idézve: az egyetlen halálét, ami nem pusztulás. És vérezni kezd egy nem létező térben, / amihez csak a mennyország hasonló: a tapasztalat hatalmát feloldó irgalom tere – az ország, ami nem a tudóké, hanem a kicsinyeké.
A TESTET ÖLT című antológiából