FORRÓ NYÁRI FŰSZEREK
2009 október
… eltűnni, egyszer csak eltűnni egy
palmyrai istennő tört, szigorú szemében;
az idő mély, végeláthatatlan barlangrendszerében, egy
bükkösben, mintha ott bizsergető félálomban
járnál, amikor is túlhajtottan fúj,
susog a szél (kinn veszedelmes nyár
tombol; eltűnni, egyszer csak eltűnni
a gyermekkori szerelem – így hitted –
idő nélküli örökkévalóságában, a folyó-
parton napozás közben vagy a
testi egymásra találások hűvös, megritkult csendjében,
árnyas-állati magányosságában; eltűnni, egyszer csak
eltűnni az égerfák keserű, megtébolyodott lombjában,
egy zúgó darázsban lakni, az összehullt sarjú
nagy, túlfűtött szagában, fojtó illatában;
vízmosta kövekben, félig olvasott, félig
eltakart könyvben, egy tükörben (Gauguin elárvult, fe
kete tekintetében); amikor kinn
annyi élet, veszedelmes nyár tombol,
belevegyülni egy távoli kiáltásba – parttalanul vész
el valahol, valamerre,
ebben a kegyetlen, vad, irgalmatlanul
lüktető fényben állapodni meg, ahol ennyi
mező-, föld- és fényszag, bogarak forró fűszere szitál
és ragyog (micsoda paravánok, micsoda színház!),
míg odakinn a fűtáblákban annyi szegfű, friss szurokfű
álma között rezzen, hűsül, senyved, verejtékezik a Halál…