BERDA JÓZSEF VERSÉRŐL
2009 augusztus
PIACI ÉJSZAKA
Szőnyi Istvánnak
Nem felejtem, mily kedves volt tőled akkor,
mily felelőtlen mulatság, hogy botorkáltál
az éjszakában, s egyszer csak megtorpantál, s ott álltak
előtted ők, a messziről-jött fáradt lovak barnán és
szomorúan, s te beszéltél velük, szóba elegyedtél, ─
becézgetted, úgy simogattad máris őket, mint kedves
gyermekeket szokás, mintha édes öcséid lettek volna tán.
Mily szépséges éjszaka volt az, s mily
szép voltál te, ki pityókás voltál kicsinyt,
mikor sütött a hold és ütött a toronyóra odafönn!
Ördög tudja, mi volt akkor; szép volt mégis,
megható volt, s oly illatos, mint az a sok teli szekér
petrezselyem és paprika, mely úgy szállt szét az éjszakában,
úgy ömlött szerteszéjjel illata, mint a hangtalan szerelem,
mely megható és kimondhatatlan, ha a szív
már csordulásig van.
A piac színek és formák dínomdánoma, az érzékek együttzengése, a tarka élet maga. Az éjszaka egynemű sötétjében megszűnik szín és forma, az éji homály a megkövült idő.
Piacon az éjszaka válik térré. Berda életképe ebben a kivételes térben játszódik, mely nappal is mesés, éjjele pedig a rendkívüli történések színhelye. Megszólított hőse a dedikációban megnevezett jeles festő, aki fölhangolt – igazi éjszakai – lelkiállapotában a hirtelen elé bukkanó lovakkal egyre fölajzottabb monológba elegyedik.
Az esetet már a hangütést megadó nyitány az emlékező beszédhelyzetében jeleníti meg, márpedig az emlékezés a legszemélyesebb műfaj, a líra igazi terepe. Ahogy a váratlan találkozás és a szokatlan feltételek a főszereplőt megmámorosítják, ábrázolása az igék erősödő halmozásával, fokozódó mozgalmasságukkal a szemlélő elragadtatásának újraélt hitelét sugallja.
a szépség mágnesei
Mintha az ember és kedves háziállatának már-már felebaráti egymásra találása az átrendeződött valóságot és a tanú érzelmeit egyaránt ünnepre hangolná. A költő ma is, a vers születésekor is a lelkendezés lépcsőfokain halad fölfelé, amikor a piaci éj varázslatát a környezetrajz és a jelenet kiváltotta érzések újabb és újabb mozzanataival eleveníti föl. Mintha figyelmét, az akkorit és a mostanit, a szépség mágnesei, az éj és az átszellemült főszereplő vonzanák rendre magukhoz, úgy ismételgeti és variálja a szemlélő ámulatát, és balladás előadói ritmusban, belső rímmel – „sütött a hold és ütött a toronyóra” – a természetnek és a tárgyi világnak boldog testvériesülését közvetíti. Az ételek és italok különben érzéki, bár szentferenci szerény keretek közt ujjongó magasztalója, Berda, aki máskor főként a látvány és a tapintás örömében dőzsöl, most az önfeledés élvezetét a petrezselyem és a paprika illatának egyszerű bűvöletében leli meg, noha művészi igazmondással, a színét és formáját vesztett világhoz illőn, a most szinte egyedül úr ötödik érzéknek hódolva.
Szabad verset olvasunk, nem sorokba tördelt prózát. Az áradó indulatok stíluspárhuzamokkal, hullámzásuk takarékos retorikájával érzékeltetik a mindennapok határán áthágó élményt. Tizenhat sorának egy híján a fele átvonással, enjambement-nal él: ahogy a sorvég mellék-névi jelzőt szakít el főnevétől vagy kötőszóval ölel egymáshoz két határozót a nyomdai mezsgyén át, avagy – épp a befejezésben – tagolja szét az alanyt és állítmányi szerkezetét, a fennakadó lélegzet, a versbeszéd sietése a rokon képzet után, a drámai várakozás izgalma mind-mind a szürke napokkal ellentétes költői emelkedettség erejével hat.
Verseknek van néha alkotójuk üzenetére célzó kulcsszavuk, kifejezésük; ez a kifejezés itt a felelőtlen mulatság, a lélek egyszemélyes dáridója, és csak annyiban felelőtlen, amennyiben nincs bírája, nem érheti gáncs – az élet ajándéka.