ADY ENDRE VERSÉRŐL

A PERC-EMBERKÉK UTÁN

Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,
De épitésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém
S ha marad csak egy hívőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd, hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

Alighanem a magyar költészet legemlékezetesebb és leggyakrabban idézett metaforái Ady-versekben találhatók, de a „leg”-ek önmagukban is gyanakvóvá tehetnek – sokszor az indulat vad hullámverésként kavarja és elsodorja az értelmes rendet. A magyar ugartól a komp-országig és az eltévedt lovasig megannyi kép- és fogalomsűrítmény épült gondolkodásunkba, világképünkbe. A hőkölés népe, az álmodik a nyomor vagy az ember az embertelenségben szókapcsolatok a szállóigék és közmondások természetességével fészkelődnek beszédbe-írásba – meglehet, aki citálja, nem tudja, nem is sejti, honnan való a kifejezés. Írt-e bárki pontosabb és tömörebb verssort az első világháborúról, mint Ady A halottak élén kezdetén: Most a Mezőn mindenki veszt?

sunyi célzatossággal

Csuda jó mormolni, sziszegni, zúgni még az ő dühös, gyilkosan ironikus, kérlelhetetlen megállapításait is – Most perc-emberkék dáridója tart –, amikor dühösek, ironikusak és elszántan irgalmatlanok vagyunk, hiszen érzelmi háborgásunkban is szükségünk van, sőt, akkor van csak igazán szükségünk a rokon érzetek felfedezésére. Ám ha körülpillantunk és észrevesszük, ki mindenki, és milyen sunyi célzatossággal értelmezi, miféle politikai agitációhoz használja az Ady-metaforákat, legjobb a versekhez hajolni. Az elfogulatlan újraolvasások különös meglepetéseket kínálnak, óriási élmény rádöbbenni például, hogy értelem és indulat héja-násza veszélyes lehet. S nem azért, mert nehezen „fordítható le”, voltaképpen kik is az utálattal emlegetett perc-emberkék és mai figurák – jaj, ne is próbálkozzon senki ilyen vers-gyalázással! –, inkább mert a „pozitívumok”, az építésre készen a kövünk, a Nagyot és szépet, a minden szent és igazi láng sejtelmesek, ne tagadjuk: közhelyesek, s így túlságosan könnyen lesznek kisajátítható eszközökké.

A VERSES ÖRÖKNAPTÁR című antológiából

kép | vecteezy.com