SZÉKELY AUTONÓMIA BALLADÁJA 

Hallottad-e hírét Erdély országának,
Erdély országában Autonómiának?
Bukaresti urak bátran gondolkoztak,
Ország gyűlésében igaz törvényt hoztak. –
A területi jog oly régi, szép eszme,
Kár volna, ha rontó rossz kézen elveszne.
Eleget sanyargott a székely magyarság,
Ítéljük meg neki rég óhajtott jussát,
Jöjjön el a jog s az igazság órája:
Legyen Székelyföldnek Autonómiája.

Ha volt tán ujjongás széles Székelyföldön,
Meg vagyon az írva: Örömre üröm jön.
Udvarhely, Háromszék, Csík, Maros – négy megye
Tiszte, hogy új jogát vállaira vegye.
Ámde ha ez a négy egy tagban autonóm,
Hogyan osztozzanak a fele stallumon?
Ha csak egyharmada vagy fele a státus.
Hová lesz a jobbhoz szokott apparátus?
(A fizetés tisztes, a tiszt drágalátos)
Továbbá mit tegyen az autonóm székely,
Ha négy ősi város lehet az új székhely?
Ha a hagyományt s a gazdaságot méred,
Marosvásárhelyhez billen el a mérleg.
Ám vesd a fejlődés lendületét latra:
A megtiszteltetést Csíkszereda kapja.
Hát Székelyudvarhely jó magyar többsége?
Sepsiszentgyörgy nyakas székely büszkesége?

A versengést talán szépszerén ha kezdték,
Hamar belepirult a nyomdai festék:
Vád és gyalázkodás; krónikákból ásott
Gyáva megfutások, aljas árulások –
A rádió, tévé már csak ettől zengett.
(A szomszéd románság kínosan feszengett.)
S ha mindez az ügynek nem eleget ártott,
Beszálltak a heccbe a belmagyar pártok.
Marosvásárhelyért érvelt az MSZP
(Fogából a koncot vaj’ ki nem ereszté)
Székelyudvarhelyért kampányolt a Fidesz
(Hatalomvágyában hét másikon kitesz).
Csíkszereda mellett érveit az MDF
(Ide-oda táncát ritkán se menté elv)
Sepsiszentgyörgy mellett harsogott a MIÉP
(Mindig buzgón siet rontani, ami ép).
Kettő kettő ellen, majd egy ellen három,
Paktumok köttettek egyre csúfabb áron,
Fegyvertársnak immár senki se túl cudar,
Harsoghatott Meciar, Le Pen, Vadim Tudor,
– Eladják a székelyt a zsidó tőkének!
Bukaresti urak aggódni kezdének.

Jó Autonómia felugrék álmából.^[1]
Lovát is kihozzák hamar istállóból.
Felköté a kardját mindjárt oldalára,
Felfordula szépen jó barna lovára.
Vissza se néz, lovát sarkantyúba kapja,
S az ellenség felé nagy bátran ugratja
Hát ott jő előtte nagy fekete sereg,
Ott gomolyog szembe, mint a setét felleg
Jőnek mindenféle kurucok, labancok,
Jőnek durungosan a szebeni rácok,
A nyusztprémes vajdák, kócsagtollas bánok,
Torgyánok, Orbánok, fene Patrubánok.
– Add meg magad, add meg, jó Autonómia!
A sereg előre néki ezt kiáltja.
– Látjuk, hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,
Neved is mutatja, hiszen csak asszony vagy,
A reménység téged most mindjárást elhagy.
– Mit adok rajtatok, ha egyedül vagyok!
Kard nem jár meg engem, akárhogy vágjatok’
Szellemnek erején sem tűz, sem vas nem fog’
Mond Autonómia, s vagdal jobbra-balra,

Hullatja a gonoszt jó kardja egy-másra
Egy elémentébe gyalogösvényt vága,
És visszajöttébe szekérutat nyita.
De jaj, akit nem fog a kard és a dárda,
Fogja a büdös sár, a mérgező turha, ló
Autonómia azzal béborítva
Lováról aléltan a földre lehulla.
Vágják, ölik őtet, göbődik – hiába:
Szelleme felszállott a vén Hargitára.

Bukaresti urak igen megrettentek,
Ország gyűlésében másik törvényt tettek:
Halaszták a jogot, ha nem is örökre,
A Székelyföld jogát – boldogabb időkre.

1. Bíró Béla Anti-Más-világ című írásához, Liget, 2005/9. pp. 59–61. Itt eltérek a szerzőtárstól, hogy tisztelegjek a minta előtt: Kerekes Izsák – in: Magyar népballadák – Régi stílusú népballadák – Klasszikus népballadák, No. 22. – pp 173–175. – Szépirodalmi, 1968. ↑

kép | vecteezy.com