DÉLI BÁB
Akkor még nem volt kapukulcs,
a házmester tizenegy után nyitott
két forintért, a vice a lépcső alatt
rendezgette a szemetet, a kapualjban
húsleves és paprikáskrumpli egyveleg,
füttyszó jelzett szerelemre éhes
ablakoknak az emeleten,
lódenkabát és overall
vonult az utcán, a kalauz
jegyet lyukasztott a villamoson,
az éhség néha havat lapátoltatott,
a rádióban is húzta a cigány,
a lapok munkaversenyről tudósítottak és
a kirakatokból dőlt az – áruhiány.
E sugárnyalábos éjszaka
– selyme a Déli Fénynek –
táncol fejem felett, s vetíti
a valaha látott díszletet.
Vonulnak az évek, de
a láthatatlan rendező
nem fedi fel lapjait.
Lebegek hát, mint a pehely
– szakadt párnából szabadult –,
könnyű vagyok,
sem színpadon, sem nézőtéren
nyomot nemigen hagyok.